Soma visszavág2
2005.03.28. 16:56
Mamagésa, azaz Soma versenyen kívül reagált az őt ért vádakra. Pál Tamás és Bálint Ádám élesen kritizálta a zsűri egyetlen hölgytagját, Somát: véleményük szerint nem éppen építő jellegű megjegyzéseivel csak árt nekik. Soma szerint a fiatalok hamar „elszálltak”.
A zsűritag értetlenül áll a kritikákkal szemben. Szerinte nem szabad elszállnia egyik versenyzőnek sem, hiszen kivételes figyelemben, törődésben van részük mindazoknak, akiknek sikerült a döntős tizenkettek közé kerülniük. „Soma baba” szerint a Megasztár egy nyertes játék, itt nincsenek vesztesek.
– Kapjunk már észbe! Itt mindenki nyertes, aki teret kap a megmutatkozáshoz – kezdte Soma a tőle megszokott vehemenciával. – Mindegy, hogy ki mikor esik ki. Ez alapvetően egy nyertes játék, kivételezett helyzetben vannak, akik itt lehetnek.
Soma egyenesen a feladónak címezte válaszát: Pál Tamás, aki a zsűri működését kritizálta, megkapta a magáét:
– Pál Tamással kapcsolatban csak annyi megjegyeznivalóm lenne, hogy szerintem igenis építő kritika az, ha azt mondom: operettszínpadra való. Ezt a megjegyzésemet nem bántó szándék vezérelte. Egyszerűen az ő hangja – szerintem – operettes. Van, aki a heavy metalban jó, van aki operában. Liza Minellire is csak azt tudnám mondani, hogy musicalénekes, és biztos nem sértődne meg ezért. Amúgy meg: azért vagyok a zsűriben, hogy elmondjam a véleményem. Az ominózus, páltamásos műsor után több zsűritaggal beszélgettem, akik megerősítették az igazamat, így nincs rossz érzésem.
Tény, hogy az öttagú zsűri kap hideget, meleget, hol vajszívű, hol túl szigorú ítéletei miatt. Nem hallják a hamis hangokat – vélik az ép hallású nézők, és mi tagadás, sok fals hangra egy rossz szavuk sincs. Soma most e vélekedéseknek is megfelel:
– Előfordulnak alulintonálások a számok alatt, de ezek még beleférnek. Akik a döntős tizenkettőben vannak, azok alig tévesztenek – ezért döntősök. De nézzük meg: a világsztárok között is alig-alig akad olyan, aki ne énekelne néha hamis hangot. Ezt nem vesszük figyelembe az értékelésnél, kivéve ha fület bántóan rossz a hangja.
Soma igazi kifogásai nem is a fals hangokról, inkább a versenyzők túlzott önbizalmáról szólnak:
– Ezek a gyerekek egy héten egyszer kiállhatnak az ország elé, megmutathatják, mit tudnak. Gondoljunk csak bele, ekkora publicitást magyar művészek közül soha, senki sem kapott! A játékosok vegyék ezt tudomásul hálával és alázattal!
|